Legenda ez is – Beköszöntő
Ezek a tanulmányok az újraolvasás pazarlónak számító, ám korántsem haszontalan időtöltésének termékei, amikor egy-egy kiváló mű többszöri olvasása újszerű elemekkel gazdagíthatja korábbi ismereteinket. Talán nem túlzó a megállapítás, ha a világirodalom olyan nagy műveinek újraolvasására is érvényesnek tartom, mint az Ivan Iljics halála, a Halál Velencében vagy a Szent Lajos király hídja.
Lehet-e a meglévő hatalmas és sokszínűen árnyalt szakirodalom mellett újat mondani? Döntsék el az olvasók. A magyar vonatkozású szépirodalmi tanulmányok esetében is a még kellő figyelmet nem kapott belső összefüggések izgattak; például: mit keres és miért keresi helyét a Senki szigetének idill-rajza Jókai életművében? Miként alakul ennek a különéletű világnak sorsa az írói pálya vége felé haladva, milyen közérzet alakítja ki ennek a gyakran utópiába hajló idill-típusnak jelentkezési formáit?
Ugyancsak megkerülhetetlen kérdés Jókai esetében: mennyire lehet a kor közéleti-politikai eseményeire közvetve reflektáló regényeit a kor dokumentumának tekinteni?
Több tanulmány érinti a régi századok magyar irodalmát. Legkiválóbbjaink esetében a régi korok irodalma ma is kísértő jelenvalóság, nemcsak a hivatkozás szintjén, ötletadó forrásként létezik, de mint szövegalakító erő is markánsan jelen van.
Igyekeztem élményszerűen, világosan írni. Élményszerűen azért, mert az olvasás, főleg az újraolvasás maga is élmény, s ezt a kapott és ismétlődő hatást az ember többszörösen megőrzi akkor, ha élménye tárgyáról ír, világosan meg azért, mert az örömöt, amit az olvasás során szerzett felismerés jelentett, minél közvetlenebbül szerettem volna visszaadni és megosztani.